Akvárium
AKVÁRIUM PROJEKT
Az Akvárium Projektben a Keret Alkotó Csoport, a Fogd a Kezem Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara együtt kereste az ép és akadállyal élők közös alkotási folyamatának lehetséges útjait különböző művészeti területeken.
ART BRUT
Egy Art Brut szeminárium keretein belül a Művészeti Kar hallagatói és a Fogd a Kezem Alapítvány értelmükben akadályozott fiataljai együtt alkottak egy éven keresztül.
KÖZÖSSÉGI SZÍNHÁZ
A Keret Alkotó Csoport közösségi színházi projekten keresztül épített integrált csoportot és hozta létre a „Magadról nem akarsz beszélni?” című színházi előadást. A közösségi színház legalább annyira szól magáról a folyamatról, mint a végeredményről, a létrejött előadásról. A folyamat középpontjában a csapatépítés és az egymás iránti érzékenyítés állt, ezen felül cél volt a tehetséggondozás, a színészi eszköztár fejlesztése. Egy csoportban dolgoztak roma fiatalok, a Wiesloczky Henrik Szakollégium tanulói, a Pécsi Református Gimnázium diákjai és a Fogd a Kezem Alapítvány akadállyal élő fiataljai. A megszületett előadás szövegkönyvét Kiss Tibor Noé írta, aki maga is több csoportfoglalkozáson jelen volt, a karakterek megalkotásában az itt szerzett tapasztalatai segítették. Az előadás díszletét az Art Brut szeminárium hallgatói készítették.
OSZTÁLYTERMI ELŐADÁS
Az elkészült osztálytermi előadást számos alkalommal játszottunk Pécsi és Baranya megyei települések iskoláiban és kulturális tereiben. Az előadásokat egy kutatás kísérte.
Támogató: az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakának Kulturális és természeti örökségének programja keretében meghirdetett „Kortárs előadóművészeti együttműködésének előmozdítása” című pályázat
A projekt részletes bemutatása itt olvasható!